Húsvéti hittel tekinteni a sírokra
A kereszt az örök élet kulcsa nem csak az előre ment, elhunyt szeretteink, hanem mindannyiunk számára – mondta Schönberger Jenő megyéspüspök halottak napján, a híd melletti temetőben.
Halottak napján, november 2-án a hívek ellátogatnak a temetőkbe, szeretteik sírjához, ahol Krisztus világosságának szimbólumával, égő gyertyával imádkoznak az elhunytak lelkéért. A híd melletti temetőben is sokan összegyűltek, délután négy órára a kápolnába és annak környékére mentek, ahol hagyomány szerint Schönberger Jenő megyéspüspök mutatta be papjaival közösen a legszentebb áldozatot.
„Mindenszentek ünnepén együtt örültünk a szentekkel, halottak napján pedig együtt gyászolunk. Szeretteinkre gondolunk, akik a temetőben nyugszanak, várják a feltámadást, reményük beteljesülését. A mindenszentek ujjongása és az elhunytak gyászolása összetartozik, mint egy érem két oldala. Mi húsvéti hittel tekintünk szeretteink sírjára és tekintünk fel a keresztre. A kereszt az örök élet kulcsa nem csak az előre ment, elhunyt szeretteink, hanem mindannyiunk számára. Ebben a szentmisében minden elhunyt testvérünkért imádkozunk. A szentmise kegyelmeiből – mely Krisztus keresztáldozatának megjelenítése –, Isten nyissa meg mindannyiunk számára a boldog, örök élet jutalmát, fogadja be az elhunytakat szeretetébe” – tárta fel gondolatait bevezetőjében a főpásztor.
A szentbeszédet ez alkalommal Linzenbold Szabolcs székesegyházi káplán mondta, a tisztítóhelyről és az ott levő lelkekről elmélkedve. Kérte a híveket, naponta imádkozzanak elhunyt hozzátartozóikért. „A halottak napja azt visszhangozza számunkra, az emberi élet nem tökéletes, sőt, még a keresztény élet sem az. Az örömhír pedig abban áll, hogy az Isten még akkor is szeret bennünket, ha mi, magunk nem vagyunk tökéletesek. Az ő szeretete nem hagyja el elhunyt testvéreink lelkét, még akkor sem, ha az illető keresztény élete nem érte el a tökéletesség ideálját vagy az életszentség magas fokát. Ma a tisztítóhelyen levő szentekkel való közösségünket ünnepeljük, azokért az elhunytainkért imádkozunk, akik az ideiglenes szenvedés állapotában vannak. Ők azok, akik még nem jutottak el a tökéletes közösségre Istennel a mennyei dicsőségben. Ők a szenvedő egyház, akiknek a tagjait leginkább imádságainkkal segíthetjük, különösen a mai napon. Minden keresztény hisz a végső dolgokban, mint a halál, az ítélet, a menny és a pokol. A purgatóriumot nem említik a végső dolgok között, mert a tisztítóhely a mennyországnak egy része, mondhatni, hogy a küszöbe vagy előszobája. Ott tisztulnak meg a mennybe jutó lelkek. Azok kerülnek ide, akik már méltónak találtattak a mennyre, de szükségük van egy bizonyos tisztulásra, mielőtt alkalmasak lesznek a mennyei életre. Mivel nincs olyan ember, akinek nem volnának bűnei, ezért szinte senki sem kerüli el a tisztítóhelyet. Értük még tehetünk valamit: imádkozhatunk és szentmisét ajánlhatunk fel értük, hogy minél hamarabb méltókká váljanak Isten színe látására eljutni. Mivel nem tudhatjuk, hogy elhunyt szeretteink mely állapotban vannak, ezért napról-napra imádkozzunk értük.”
Az áldozást követően még közösen imádkoztak az elhunytakért, de a záróáldást követően is sokan visszamentek a sírokhoz, meggyújtottak egy újabb gyertyát és emlékeztek szeretteikre, Istenhez emelve kéréseiket.
